MENÜ
♥Heni oldala♥
Műhaj-Műfej-Műtest-Műmell
Csak Bábu vagy szóval tünj el!

Mit jelent szeretni?

Szeretni valakit, ki ránk se néz. Szeretni, várni, remélni. Mindennap látni, s rádöbbeni, hiába minden elkéstél. Hiába minden? Akkor miért imádkozunk? Miért könyörgünk és miért sírunk? És miért vele álmodunk és miért remélünk, várunk rá? S ha végre ránk néz, vagy végre ránk nevet, a sok-sok szenvedést miért feledjük el? Az az egy pillanat mi örömöt okoz, miért feledtet velünk oly sok bánatot? Ha elutazik messze megy s majd sokára jön vissza, az az érzés, mit ápolunk, nem hívhatja vissza. S közben a józanész feledtet velünk, mert azt diktálja állj meg, tovább nem mehetünk. Nem szabad szeretni olyat, aki megvet, aki nevet rajtunk. Nem szeret bennünket. Aki örül, mert tudja, hiába remélünk, aki érzi, miatta szenvedünk. De ha a szív e kis motora szeret, hiába a józanész, nem tilthatja meg az érzést, mit ember nemesít. Nem bír érzelemmel az ész hiába tilt. Nem tehetünk róla, s ha szeretünk, nem mondhatja senki, hogy feledd! Nem mondhatja senki, aki tudja, hogy legszebb az olyan érzés mely tiszta. Nem kell, hogy azt mondd, hogy szeretsz. Ha mást érzel, ne hazudj nekem. Nem kell a szép, de hazug szavad. Mondj inkább rosszat ,de igazat. Először fáj, ha friss lesz még a seb, de később elmúlik, hálás leszek neked. Lehet, hogy egyszer szerelmes leszel s nem viszonozzák, s te kínlódsz, nyögsz, szenvedsz. Úgy érzed nem bírod, meg kell halnod.Gondolj akkor rám, s megtudod, hogy rossz volt.Sétálsz még te is elhagyott utcán, fejed lehajtva könnyeid ne lássák.Zokogsz még te is egy kedves ablak alatt, s hallod, hogy ő odabent ő vígan kacag. Megvetni ,gyűlölni,gyűlölni akarod, de csak becézni,imádni,szeretni tudod. Nem bírsz és nem akarsz nélküle élni,nevetni,küzdeni,harcolni,sírni.S ha eddig elértél, nem fogod kérdezni.Tudni fogod majd:
"Mit jelent Szeretni"

 

"A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog... valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába. Én én vagyok, te pedig te. Akármit is jelentettünk egymásnak egymás életében, ez mit sem változott. Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is beszéltél. Ne változtass hangszíneden. Nevess ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken. Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám - emlegesd fel a nevem nap mint nap, ahogyan annak előtte is, de ne árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba kerülök. Az élet nem kapott semmiféle új jelentést. Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a folytonosság. Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt, hogy nem kell rám gondolni. Várok rád, itt vagyok a közeledben - egészen közel. Nincs semmi baj."


Egy fiú és egy lány

Együtt jártak sok éve már egy fiú és egy lány. Hideg tél és meleg nyári
napsütés kint találta őkit a szűk kis utcán. Fogták egymás kezét,
beszélgettek sokat. Boldogok voltak, mint senki más szerették egymást a
fiú és a lány. Egy szép napon így szólt a lány: Gyermeket várok egy
szép kisbabát, szeméből sugárzott az öröm. A fiú nem szólt, csak
elköszönt s többé nem jön vissza már. Nem várta a lányt a Duna partján,
elment némán és hidegen. Ez volt hát a szerelem ?
És megszületett a kisfiú kék szemű, szőke hajú. Boldog volt a lány
hátha él az apa talán. De nem jött hiába várta. S a hetek, hónapok
egyre szálltak , de ő mégis remélt. A fiú akkor már másnak élt. A
kisfiú napról - napra szebb lett. Kimondta az első szót a legszebbet:
anya. Egy napon sétálni mentek, a kisfiú ott totyogott az anyja
mellett. A szűk kis utcán akkor mentek utoljára. Felvillantak a régi
emlékek s felsóhajt a lány: Milyen kár, hogy egyedül vagyok! A sarkon
egy fiú pillant rá. S kisfiának mondja a lány: Látod, ő az apád?

Míg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ és vonalakat karcolt az autó oldalára.
Haragjában, a férfi megfogta a gyermek kezét és többször ráütött, nem ismerve fel, hogy a franciakulccsal üti.
A kórházban a gyermek elveszítette az összes ujját a törés miatt. Mikor a gyermek meglátta az apját.., fájó tekintettel kérdezte: "Apa mikor fognak visszanőni az ujjaim?" 

Az apa felismerve tettének súlyát, szólni sem tudott.
Visszament az autójához és többször belerúgott.
Saját cselekedetétől feldúlva leült az autó elé és a karcolásokat nézte.
A gyermek azt írta:"SZERETLEK APA!"

 

Lépj, amíg nem késő!

 

Azon a napon a lány szíve gyászba borult, Úgy érezte, a világ ellene fordult. Egyetlen szerelme lemondott róla, S már egy másik lány kezét fogja azóta."Már nem szeretlek!"- vallotta be a fiú, A tomboló tűz, mely eddig szívében tombolt, kihunyt. De a lány nem adta fel, dacolt ellene, S továbbra is tartotta a kapcsolatot vele.A remény viszont egyre jobban elhagyta, Mikor látta, hogy élete szerelme a másik lányt simogatja. Időközben a fiú rájött ,még mindig érez valamit iránta, De nem lépett, mert a szórakozás fontosabb volt számára.A lány megkérte a fiút kezdjék elölről újra, "Szeretlek Kicsim az életemnél is jobban!"- s a fülébe súgta halkan. Ám minden hiába, ő csak tovább álltatta, A kötöttséget, az igazi szerelmét nem vállalta.Teltek a napok, teltek a hónapok, A lányról már azonban régen nem hallott. Egyik este, álmából felébredve rossz érzés kapta el, Ürességet és fájó hiányt érzett szívében.Érezte régi szerelme keserű hiányát, Hiszen rég nem hallotta a lány kellemes hangját. Hiányzott neki az arca, a forró ölelése, A féltő gondoskodása, a lány maga egésze.Másnap megjelent a házánál virággal a kezében, Kisírt szemű édesanyja nyitott ajtót talpig feketében. A fiú teljesen elfehéredett ,s érezte nagy a baj, Édesanyja csak annyit mondott könnyektől küszködve: Meghalt!Állítólag egy véletlen autóbaleset okozta a lány halálát, Nem figyelt az úton, mert nem tudta feledni szerelmi bánatát. A fiú elsápadva állt ott egy percig, A csokor virág a kezéből lassan hullott ki.Nem hitte, ez hogy történhetett meg vele, Minden percben ott kellett volna lennie mellette. Este nem tudott elaludni, a szemébe könny szökött, Szívében mérhetetlenül nagy bűntudattól küszködött.De hirtelen, mintha egy melegség járta volna át, Mintha hallotta volna halott szerelme hangját. És igen, a lány ott tündökölt angyal képében, A régi, megszokott, gyönyörű szépségben.Mindkettőjük szemében könny ragyogott, A mosoly az arcukon hirtelen megfagyott. Lélegzetük elnémult, szívük egyszerre dobbant, A régi, gyönyörű szenvedélyes szerelmük újra lángra lobbant.Csak álltak egymással szemben, hisz egymás gondolatait ismerik, A lány a fiú arcát végigsimítja, lelke melegséggel megtelik. Igyekszik szerelmét megnyugtatni, De csak ennyit tud végül mondani:"Ne sírj szívem nincs semmi baj, Emlékem szívedben végig megmarad. Én ott leszek végig melletted, őrzöm az álmaidat, Mindentől megvédelek, ott leszek minden mozdulatodban."Az angyal még egyszer utoljára átölelte kedvesét, A fiú nem akarta még elengedni féltett szerelmét. A lány arca egyre halványodott, "Most mennem kell!"- csak ennyit mondhatott.
Hirtelen hűvös levegő járta át a szobát, De még lehetett érezni a lány kellemes illatát. A fiút ezután az álom hamar elnyomta, Gondolataiban ő járt, s hogy nem feledi el soha.
Reggel, mikor felébredt, nem tudta valóság volt-e, vagy álom, De talált valami csodát az asztalon. Egy fehér toll volt ott a lány illatával, S rájött mit veszített a lány halálával.
Szívében most még jobban érezte hiányát, S nem tudta elnyomni a lány utáni vágyát. Könnyes szemmel az ég felé fordulva ennyit felelt: "Mindörökké szeretni foglak Egyetlen Szép Szerelmem!"

 

"Volt egyszer egy lány, aki születésétől fogva vak volt, ezért utálta az egész világot és mindenkit benne, kivéve a barátját. Ő mindig ott volt vele, segített neki és biztatta Míg egy nap végre találtak donort aki felajánlotta a szemeit. A lány nagyon örült neki, barátja megkérdezte tőle, ha látni fog, hozzá megy-e feleségül. A lány igent mondott. Az operáció sikerült, mikor a lány először kinyitotta szemeit, a barátját látta, de ő is vak volt. A fiú megkérdezte, hogy most már akkor hozzá megy-e? A lány elutasította. Pár napon belül a lány kapott egy levelet amiben a fiú megköszönte neki az összes gyönyörű átélt pillanatot, és a levél végén állt egy mondat:

Vigyázz, kérlek, a szemeimre!..."

 

Szeretlek!  

Volt egy nagyon gyönyörű pár, egy barna fiú és egy szőke lány. Boldogok voltak hosszú éveken át, bár csak ilyen lenne az egész világ! Igen, ....de örökké semmi sem tarthat, a fiú útja másfelé haladt, szerelmük most már csak egy emlék maradt. Egy álomszép álom foszlott szerte, a lány zsebkendője könnyeit nyelte, körülötte megváltozott minden, sajnos ő nem felejt könnyen. Aki most ránéz az utcán, azt kérdi magától; "Miért?" - Hisz nemrég még majdnem repült a boldogságtól, most pedig épp, hogy nem hal a szomorúságtól. Már elteltek hosszú-hosszú hónapok, s a lány azóta is egy srác miatt zokog. Egy srác miatt ki most másra mosolyog, s másnak küldözget óriási virágcsokrot. Szerették egymást hosszú éveken át, nem mondták, hogy elhervadt a virág. Fájdalom s könny ragyogott a szemében, hát nem jutottam eszedbe 1-szer sem?Már mások ülnek kis piros padunkon, olyanok akik szerelmesek és boldogok nagyon. Kár, hogy már engem nem tudsz szeretni, és sikerült ily hamar elfelejteni. Nekem ez nem megy ily könnyen, még most is emiatt folyik könnyem. Mire e levél hozzád elérkezik a síró kislány már nem létezik! Nem láttál hulló csillagot? Én voltam az ki eltávozott! A temetőben egy harang fájdalmában kondul, a sok kisírt szem, a kis sír felé fordul, a sírban egy lány nyugodt, ki már hónapok óta nem mosolygott. Erdő mélyén egy kis híd alatt találtak rá, de sajnos késő volt már! A srác éppen kihívóan mosolygott egy szőke lány szemébe, mikor a postás levelet adott kezébe. A levél hangulata boldogtalan volt egy lány szerelméről és haláláról szólt! A fiú könnyes szemmel meredt a papírra, őrülten futott a temetőbe, sírva. Zokogva rogyott a kis sír előtt térdre, ráborult bocsánatot kérve. Rájött nem kellett más szerelme, csak azt az egy lányt szerette. Sírva átkozta magát, miért nem jött előbb erre rá. Szél fújt át az éji temetőn, és a fiú bánatosan, fejét a kis sírról felemelte. Fájdalmas hangon valaki megszólalt: "SZERETLEK"

 

Anyu, miért?


Elmentem egy buliba, Anyu, és emlékszem a szavaidra. Megkértél,
hogy ne rúgjak be, így hát nem ittam semmi alkoholt.
Büszke voltam, Anyu, ahogyan azt előtte megmondtad. Nem ittam
alkoholt vezetés előtt, Anyu, amiért a többiek gúnyolódtak is
velem.
Tudtam, hogy igazad volt, Anyu, és hogy neked mindig igazad
van. A buli lassan véget ért, Anyu, és mindenki haza
indult.
Ahogy az autóhoz léptem, Anyu, tudtam, hogy épségben haza
fogok érni: nevelésed alapján - felelősségteljesen és büszkén!
Lassan mentem, Anyu, és bekanyarodtam egy kis utcába. De a másik
sofőr nem vett észre, és frontálisan belém hajtott.
Ahogy fekszem itt a járdán, Anyu, hallom a rendőröket, amint
mondják, hogy a másik sofőr ivott. És most én vagyok az,
akinek ezért meg kell fizetnie!
Itt fekszem, haldoklom, Anyu, kérlek siess! Hogy történhet
ez meg velem? Az életem kipukkan, mint egy lufi! Körülöttem
minden tiszta vér, Anyu, és a legtöbb az én saját
vérem. Hallom, az orvos azt mondja, Anyu, hogy már nem
tud segíteni rajtam.
Csak azt akarom mondani, Anyu, esküszöm, tényleg semmit sem ittam. A többiek voltak, Anyu, akik semmivel sem
törődtek.
Valószínüleg a másik sofőr is egy ilyen buliban volt, mint én, Anyu.
Egyetlen különbség van csupán: ő volt az, aki részeg volt, és én
vagyok az, aki most meg fog halni!
Miért isznak az emberek, Anyu? Ez az egész életüket tönkreteszi!
Erős fájdalmaim vannak, mint a késszúrás, olyan erősek! A férfi,
aki belém jött, Anyu, körbe-körbe szaladgál, én pedig itt fekszem,
és haldoklom. Ő meg csak néz rám hülyén!
Mondd meg a bátyámnak, hogy ne sírjon, Anyu. És mondd meg Apunak,
hogy legyen most bátor. És ha már a mennyországban leszek, Anyu,
írasd a sírkövemre: "Apja lánya".
Valaki mondhatta volna neki, Anyu, hogy ne igyon, ha vezet. Ha
mondta volna neki valaki, Anyu, most nem kellene meghalnom.
Már alig kapok levegőt, Anyu, és nagyom félek. Kérlek ne sírj
miattam, Anyu. Mindig ott voltál, amikor szükségem volt rád!
Mielőtt elmegyek, van egy utolsó kérdésem, Anyu:

NEM ÉN VEZETTEM RÉSZEGEN,
MIÉRT NEKEM KELL MOST MEGHALNI???

Egy fiú és egy lány  

Történetünk kezdődik egy májusi éjszakán, mikor megismerkedett

egymással egy fiú és egy lány. Moziból igyekeztek haza éppen, már átölelkezve és kéz a kézben. Eltelt egy év, mint a pillanat, gyakran adtak egymásnak forró csókokat. A lány a fiút nem vette komolyan, ezért a fiú szívében örök félelem van. Attól fél, hogy elveszti a lányt, kit úgy kíván, s a szíve, hogy imád. Beteljesült a sorsa egy ködös délután, mikor mást ölelgetett az a szép lány. Az egész teste lángolt, s arca piroslott. Odament a lányhoz, vígan köszöntötte, senki sem tudta, ez az utolsó beszéde. Mikor hazaért, lerogyott a székre, egy lapot vett elő, s ezt írni kezdte:


„Azt hittem szerettél egyetlen virágom,
te voltál mindenem ezen a világon.
De te már nem vagy, könnyen másé lettél.
Szerencsétlen vagyok, s az ilyen minek él?
Meghalok inkább, mert nem bírom már.
A két ölelő karod más fiúra vár.
Búcsúzom tőled az Isten áldjon meg.
Te a világon maradsz, én elmegyek.
Az én szívem téged soha nem feledett.
Gondolj Rám néha, ki téged szeretett.
Szeretlek most is, bár nem sokáig élek.
Mire olvasod ezt, nem lesz bennem lélek!"


Mikor ezt írta, borítékba tette, örült a mának, s a múltat feledte. Boldogan ment a sírba, a halálba, pedig tudta, hogy nem jön vissza. A fiú egész közel ment a folyópartra, és belevetette magát a zúgó habokba. Megkapta a lány a fájdalmas levelet, s hullatott érte fájó könnyeket. Elment a partra, a könnye csorgott. Felidézte magában a sok szép csókot. Átgondolta a régi szép időket, mikor szíve egy fiúért égett. Nem tétovázott, a folyóba ugrott, s lelke a mennybe szállt. Történetük véget ért egy ködös májusi éjszakán, hol a sírban egymásé lett egy fiú és egy lány.

 

Szerelem és halál

 

Együtt jártak több mint egy éve
Boldogan sétáltak mindíg kéz a kézben.
Örültek egymásnak, mindíg együtt voltak,
Amiért a szülők eleinte szóltak.
De aztán ők is beletörődtek,
Mert nem tudták egymástól eltiltani őket.
Szerették egymást, mert tudták egymásról,
Hogy a szeretetet nem kapják meg soha senki mástól.
Elég volt nekik, mit egymástól kaptak.
Szerelmüknek határt soha nem szabtak.
Élvezték a száguldást a hosszú utakon,
Repültek egymás mellett külön motoron.
A két motoros útja soha el nem vált,
Bánatuk is, ha volt az úton tovább szált.
Nekik mit jelent leírni nem lehet.
Fekete bőrkesztyű, fekete szkafander,
Fekete bőrruha, nem egyszerű farmer.
Fekete csizmában, nyakukban kendővel,
Keltek versenyre a száguldó felhőkkel.
Elhagyott utakon oda-vissza cirkáltak,
Ott ketten voltak, egymásra vigyáztak.
Soha nem indultak egymás nélkül útnak,
Egyetlen kérése volt csak a fiúnak.
Féltette szerelmét, mert ő volt a mindene.
Röviden, tömören az egész élete.
Mint minden szerelmes ők is feleseltek,
De csak addig tartott aztán kibékültek.

 
S akkor az egy napon minden máshogy történt.
Nem tartották be a régi bevált törvényt.
A távozás előtt a búcsúzás elmaradt,
S minden egy álltok félreértés miatt.
Hosszú napokig nem látták egymást.
A szülők azt hitték, mindkettőnek van más.
De őket gyötörte egy titkos rejtelem,
Az egymás iránt érzett legforróbb szerelem.
Szinte hihetetlen hosszúsággal teltek a napok.
S még nem békültek ki a megsebzett motorosok.
Mindkettő bánkódott, mindkettő szenvedett.
Kínosa teltek a napok, az éjjelek.
Egyre csak azon törték fejüket:
A kibékülés útja vajon merre vezet?
S egy csillagtalan, borús éjszakán
Elhatározásra jutott a lány.
Belátta, hogy egyedül semmit sem ér az élete,
Szerelmétől bármikor bocsánatot kérhetett.
Fejében már megszilárdult a hihetetlen gondolat,
Nem is töprengett rajta oly sokat.
Hihetetlen gyorsasággal már be is öltözött,
Szájára szokás szerint fekete kendőt kötött.
Hosszú, barna haját felcsapotolta,
Hogy lány van a ruhában ki gondolta?
Eszébe se jutott, hogy megvárja a reggelt,
Felrakta fejére a fekete szkafandert.
Lement az udvarra, felült a motorra.
S ekkor jutott eszébe mi volt a kérése egykor a fiúnak.
Nála nélkül soha ne induljon útnak.
Keze ekkor rátalált egy féltve őrzött képre.
Érezte, ha nem indul el nyomban meghasad a szíve.
Hogy mi járt ekkor a fejében?
Örökre titok marad.
Szemében ekkor már könnyek égtek,
Megnézte még egyszer a féltve őrzött képet.
Aztán visszarakta a bőrkabát mögé,
A szíve fölé!
Végül motorján mindent megnézett,
Utóljára hagyta csak a féket.
Gázt adott, ugratott s mire az országútra kiért
Már csak a motorjának és a száguldásnak élt.
Egész úton arra gondolt mi lesz ha majd odaér,
Több volt neki ez a szerelem mint koldúsnak a kenyér.
Eltűnődve motorozott, s azt sem figyelte,
Hogy órája a maximumra jár.
Az országút szélén nagy fák sorakoztak.
De szeme előtt mind összefolytak.
Régi jó barátok, jó öreg nyírfák.
Hisz ők ezt az utat jó párszor bejárták.
A száguldó motort egy fénysugár kisérte,
S egyre több csillag kiszaladt az égre.
Gondolatai már egyre messzebb jártak.
S a régi jó emlékek egyre jobban fájtak.
Nézte az utat, s azt sem vette észre,
Hogy odaért egy felbontott részhez.
Az utólsó pillanatban nagyot fékezett.
De a nagy sebességtől megállni nem lehet.
Az utólsó percekben az jár a fejében,
Hogy soha többé nem nézhet a fiú szemébe,
Soha nem ölelheti, nevét sem mondhatja,
Ezután már meg sem csókolhatja.
A halállal tusázva szeme könnybe lábadt.
Soha már nem ér oda, vége a száguldásnak.
A fájdalmat leküzdve csöndesen suttogott:
"Ne haragudj rám, amiért elmegyek,
  Igérem ezután is mindíg veled leszek
  S ne feledd, ugyan csak téged szeretlek!!!"
Ott feküdt az úton fekete ruhában
A vén fák árnyékában, a holdfény sugarában.


Pontosan egy éve ennek az éjszakának.
S a fiú eleget tett a becsületszavának.
Megfogadta, még ott zokogva,
Hogy életében már csak egyszer ül motorra.
Most ezen a napon újra felöltözött,
Szájára szokás szerint fekete kendőt kötött.
Elindult a motorhoz, a régi jó baráthoz.
De mintha a szívét kötötte volna a fejfához.
Aztán mégiscsak elindult, felült a motorra,
S a barátok követték mind sorba.
A széles országúton öt motor haladt.
A középsőnek a szíve épp, hogy meg nem szakadt.
Mindegyik feketét húzott magára.
Így emlékeztek a régi jó barátra.
A hegyi szerpentin után volt a tiszteletkör vége.
Az állandó útvonal régi szép emléke.
Hosszú hónapja még boldogok voltak,
A fiú arra gondolt mennyit motoroztak.
S íme most magányosan nem tud feldni.
Mindíg csak azt a lányt akarta szeretni.
De ő elment, itt hagyta most már nem érdekli
Csak egyetlen dolog utána menni.
Csillogó szemekkel a kormányt markolta
Csöppet sem figyelt a kijelölt útra.
S a hatalmas kanyart egyenesbe véve
Nagyot ugratott a tátongó mélységbe.
Ekkor már este volt, s a csillagok ragyogtak.
Lenn a mélyben a vén fák suttogtak.
Ott feküdt a fiú fekete ruhában,
A motor mellett a holdfény árnyékában!

 

 

 

 

 

 

 

Asztali nézet